A Scientologistok Nemzetközi Szövetségének (IAS) tagjai ezerszám gyűlnek össze október 25-én, pénteken az Egyesült Királyságban, a Scientology Alapítója, L. Ron Hubbard otthonában, a Saint Hill Manorban. Az este az IAS diadalának és az emberiség iránti elkötelezettségének 40 történelmi jelentőségű évét ünnepli.
David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke a színpadra lép, és ezzel elindul a várva várt IAS rubinévfordulós rendezvény.
A Nagysátor ovációban tör ki, és a zsúfolásig megtelt nézőtéren felpattan a közönség, hogy viharos tapssal üdvözölje David Miscavige-et – ezzel megkezdődik a káprázatos ünnepi est.
Az ováció egyre folytatódik, ahogy David Miscavige üdvözli a Scientology világának minden részéről érkező Scientologistokat az egész hétvégét betöltő IAS évfordulós ünnepségen.
„A mai estén a rubinévfordulónkat ünnepeljük. Eljutottunk egy olyan helyre, amely 40 évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. De íme itt vagyunk, és milyen lenyűgöző a kilátás... Egyházaink és misszióink körülölelik ezt a bolygót, technológiáinkat a Föld szinte minden országában használják, a horizontjaink határtalanok, a jövőnk végtelen, és mi magunk egyetemesek vagyunk.” – David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke
David Miscavige izgalmas, háromórás történetben tárja fel, hogy milyen rendkívüli eredményeket ért el az IAS a világ minden táján az elmúlt év során és az azt megelőző 39 évben!
93
MÉRFÖLDKŐNEK SZÁMÍTÓ ÍTÉLET
A VALLÁSSZABADSÁGÉRT
MÉRFÖLDKŐNEK SZÁMÍTÓ ÍTÉLET
A VALLÁSSZABADSÁGÉRT
349
TÖRVÉNY, AMELY AZ EMBERI JOGOKKAL
VALÓ VISSZAÉLÉSEK ELLEN VÉD
TÖRVÉNY, AMELY AZ EMBERI JOGOKKAL
VALÓ VISSZAÉLÉSEK ELLEN VÉD
41 MILLIÓ
ÓRA
ÖNKÉNTES LELKÉSZI SEGÍTSÉG
ÓRA
ÖNKÉNTES LELKÉSZI SEGÍTSÉG
350 MILLIÓ
BOLYGÓSZINTŰ MEGMENTÉSI KAMPÁNYANYAG
KIOSZTVA
BOLYGÓSZINTŰ MEGMENTÉSI KAMPÁNYANYAG
KIOSZTVA
45 055
HUMANITÁRIUS
PARTNERKAPCSOLAT
HUMANITÁRIUS
PARTNERKAPCSOLAT
A Nagysátor tapsviharban tör ki, amikor David Miscavige összefoglalja 40 év felejthetetlen IAS-eredményeit.
David Miscavige azzal ragadta meg a sok ezer jelenlévő figyelmét, hogy elképesztő formában emlékeztetett arra, hogy négy évtizeden keresztül az IAS nemcsak a Scientologyért harcolt, hanem minden vallás szabadságáért, hogy létezhessenek és gyarapodhassanak; és arra is rámutatott, hogy újra és újra a Scientology győzedelmeskedett. „Vegyük számba, mi kellett ahhoz, hogy idáig eljussunk, ha csak azért is, hogy emlékeztessük magunkat, miért különbözik ez az este minden más estétől. Ma este az IAS 40 éves történelmét ünnepeljük, ami bármely más történelemkönyvben 4000 évvel ér fel.”
A 39 MILLIÓ DOLLÁROS ÍTÉLETBEN
A BÍRÓ SZABÁLYTALANNAK NYILVÁNÍTJA A TÁRGYALÁST.
– USA Today
A BÍRÓ SZABÁLYTALANNAK NYILVÁNÍTJA A TÁRGYALÁST.
– USA Today
KILENCÉVES CSATA UTÁN
GYŐZ A SCIENTOLOGY.
– The Toronto Star
GYŐZ A SCIENTOLOGY.
– The Toronto Star
A BIZONYÍTÉK BŐSÉGESEN ELEGENDŐ
ANNAK MEGMUTATÁSÁRA,
HOGY A SCIENTOLOGY A VALLÁS JELENTÉSÉNEK KERETEIN BELÜL TALÁLHATÓ.
– Legfelsőbb Bíróság, Egyesült Királyság
ANNAK MEGMUTATÁSÁRA,
HOGY A SCIENTOLOGY A VALLÁS JELENTÉSÉNEK KERETEIN BELÜL TALÁLHATÓ.
– Legfelsőbb Bíróság, Egyesült Királyság
A SCIENTOLOGY VALLÁS
MINDEN VALLÁSI MOZGALOM JELLEMZŐIT MAGÁN VISELI.
– Olaszország Legfelsőbb Bírósága
MINDEN VALLÁSI MOZGALOM JELLEMZŐIT MAGÁN VISELI.
– Olaszország Legfelsőbb Bírósága
A BÍRÓSÁG KIHIRDETI,
HOGY A SCIENTOLOGY
BEVEZETENDŐ A VALLÁSOK
JEGYZÉKÉBE.
– Igazságügyi Minisztérium, Spanyolország
HOGY A SCIENTOLOGY
BEVEZETENDŐ A VALLÁSOK
JEGYZÉKÉBE.
– Igazságügyi Minisztérium, Spanyolország
A „SCIENTOLOGY-MUNKACSOPORT”
FELOSZLOTT.
– Hamburger Morgenpost
FELOSZLOTT.
– Hamburger Morgenpost
AZ EGÉSZ ELJÁRÁS
ELFOGADHATATLANNAK
MINŐSÜL.
– Brüsszeli Elsőfokú Bíróság
ELFOGADHATATLANNAK
MINŐSÜL.
– Brüsszeli Elsőfokú Bíróság
A SCIENTOLOGY
TELJES VALLÁSI ELISMERÉST NYER.
TELJES VALLÁSI ELISMERÉST NYER.
David Miscavige elmondja azt, ami „egy monumentális utószó mindahhoz, amit az imént láttatok. [...] Miközben beszélhetünk az IAS által finanszírozott ideális orgokról az alfavárosokban, a globális epicentrumokban és a civilizációk lüktető szíveiben, ez mindegyik fölé magasodik. Mert ez a Föld kulturális fővárosa.”
Miután David Miscavige megtette rendkívüli bejelentését az új Párizsi Scientology Egyházról, dübörgő taps kíséretében tovább folytatódik az ünnepség, az IAS nyerő hagyományait visszhangozva.
Az elmúlt négy évtized számos IAS-eredménye közül David Miscavige kiemeli az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) lankadatlan elkötelezettségét – ennek a mentális egészségügyi figyelőszervezetnek 1969-ben az Egyház volt az egyik alapítója.
„Köszönjük a CCHR-nak a
kitartását és az
állóképességét.”
– Királyi Vizsgálóbizottság,
Új-Zéland
kitartását és az
állóképességét.”
– Királyi Vizsgálóbizottság,
Új-Zéland
„Az önök diadala
globális precedenst jelent
az emberi jogok
és az igazságszolgáltatás számára.”
– Fogyatékossággal Élő
Személyek Jogainak
ENSZ-bizottsága
globális precedenst jelent
az emberi jogok
és az igazságszolgáltatás számára.”
– Fogyatékossággal Élő
Személyek Jogainak
ENSZ-bizottsága
Az este a továbbiakban még az eddigieket is felülmúlja, miközben David Miscavige kiemeli, hogy mi az IAS célja és megingathatatlan küldetése: „Egyesíteni, elősegíteni, támogatni és védelmezni a Scientology vallást és a Scientologistokat a világ minden részén, annak érdekében, hogy elérjük a Scientology céljait.”
David Miscavige alapos áttekintést ad a közönségnek az Egyház által elért humanitárius mérföldkövekről, és közben elmondja, mennyire kiterjedt a világ minden táján jelen lévő, az IAS által finanszírozott oktatási kezdeményezések hatósugara.
David Miscavige ezután a Scientology önkéntes lelkészeket emeli ki, akik egyéni segítséget és támogatást nyújtanak nagy szükség idején.
Az IAS tagjai hangos ovációban törnek ki, ahogy elismerésüket fejezik ki a Scientology önkéntes lelkészek által az elmúlt év során nyújtott életmentő támogatásért.
Az évfordulós rendezvény hagyományos fénypontja a nagy becsben tartott IAS Szabadságérem átadása, amely hangsúlyozza az est alapmotívumát, a társadalmi igazságosság, a tisztesség, az erkölcs és a drogoktól mentes létezés elérése iránti rendíthetetlen elkötelezettséget a világ minden táján. David Miscavige bemutatta a díjazottakat, és közben olyan személyes történetek tárultak fel a közönség számára, amelyek az emberiség iránti rendíthetetlen elkötelezettséget mutatták.
Giovanni Citterio, Milánó: Giovanni fiatal korában drogfüggő volt, és az mentette meg az életét, hogy rátalált a Narcononra, az L. Ron Hubbard felfedezésein és írásain alapuló drogrehabilitációs programra. Ezután annak szentelte az életét, hogy másokat megmentsen, és egész Olaszországban Narconon-központokat hozott létre. Most ő az ügyvezető igazgató Dél-Európa számára, és a drogrehabilitáció úttörőjeként eltöltött 40 éve után joggal érdemelte ki a Narconon-legenda címet. „A Narconon a jövő kulcsa az Emberiség számára, amely egy olyan mély szakadékba süllyedt, ahol az új drogok pusztító hatása megvakítja a fiatalokat, és egy ördögi körbe zárja őket. De az LRH-technológia birtokában erősebbek vagyunk, mint valaha, és harcolni fogunk, míg el nem jön a győzelem – a drogmentes Olaszország!”
Vincenza Palmieri, Róma: Vincenza szembeszállt a pszichiátriával, és egészen az olasz Legfelsőbb Bíróságig vitt egy ügyet azzal a céllal, hogy megvédje a gyerekeket és a családokat a bántalmazástól. Ezután egy bestseller könyvben felfedte a kényszert alkalmazó „pszichiátriai ellátási láncot”, ezzel lerántva a leplet egy gonosz „visszaosztási rendszerről”, amelyet pszichiáterek irányítanak. Végső megoldásként létrehozott egy teljesen új szakmát, a „családspecialistát”, amelyet az olasz kormány most már hivatalosan is elismer, és amely tudással vértezi fel a családokat, anélkül hogy gyógyszereket vagy pszichiátriát használna. „Az a megtiszteltetés, hogy elnyertem a Szabadságérmet, párosulva azzal, amit ez az érem képvisel – a szabadság lehetősége és reménye gyerekek milliói számára Olaszországban és a világ minden táján –, végtelen. Ezt az érmet mindannyiuknak, a családjuknak és azoknak ajánlom, akik minden percben bátran küzdenek a pszichiátriai ellátási lánc ellen!”
Novák Antónia és Ferenc, Budapest: ez a pár felkarolta L. Ron Hubbard Az Út a Boldogsághoz programját, hogy megküzdjön az elharapózó iskolai zaklatással, és elindított egy országos pályázatot, amelyben minden korosztály részt vehet olyan rajzokkal, amelyek a könyv 21 erkölcsi szabályával kapcsolatosak. De Antónia és Ferenc még messzebbre ki akarta terjeszteni a hatósugarát, ezért létrehozták a Klassz Suli nevű online tanári platformot. Mindent egybevéve, a magyar iskolák csaknem egyharmadában bevezették Az Út a Boldogsághoz-t a tanulók számára, és így a fiatalok közötti erőszak előfordulása 60%-kal esett vissza. „Végtelen hálánk LRH-nak Az út a boldogsághoz-ért, amely ajándék az Emberiségnek. A 21 szabály olyan kincs, amely helyreállítja a testvériséget, az önbecsülést és a becsületet. Olyan ajándék, amelynek ereje képes egy civilizációt újra életre kelteni!”
A mérföldkő jelentőségű év és négy rendkívüli évtized páratlan megünneplésének csúcspontja az volt, amikor David Miscavige a végtelen jövőre irányítja a közönség tekintetét.
„Persze, amikor a Scientologyról van szó, a legnagyobb kihívást nemcsak a hatókörének kommunikálása jelenti, hanem a sokféle dimenziójának közvetítése is – mondta David Miscavige. – A Scientology egy vallás, egy technológia, világszerte működő egyházak és létesítmények hálózata, egy globális humanitárius mozgalom és egy sokszínű, hat kontinenst átívelő közösség. Ezért a következő üzenetünk a világnak odakint nemcsak egy, hanem valójában három üzenet. Három, egymásra épülő erőteljes üzenet.”
„Mivel soha nem vettük le a szemünket a végső célról, ma ott állunk, ahol állunk – mondja David Miscavige a közönségnek. – 40 év csodálatos eredményeivel, és még ennél is többel, egy olyan jövővel, amely dicsőségesebb, mint amit valaha is el tudtunk volna képzelni.”
A Saint Hill-i birtok minden szeglete a Nagysátortól a Nagyteremig – az IAS 40. évfordulós ünnepség hétvégéjén vibrál az izgalomtól.
David Miscavige azzal kezdi a 2024-es Patrónusbált, hogy a következő szavakat intézi az IAS Patrónusaihoz: „Ez az az este, amely megkoronázza az IAS 40. évfordulóját, és igen, ez az este a tiétek, és csakis a tiétek.”
Az elegáns 2024-es Patrónusbál azok előtt tiszteleg, akik kiválóan példázzák az IAS elkötelezettségét, akik megtestesítik az IAS célját és akik életet lehelnek a Scientology céljaiba. A Patrónusok alkotják azt az energiát, amely a Scientology humanitárius célját hajtja világszerte.
Az esti műsor részeként tehetségüket megcsillogtató sztárok között olyanok voltak, mint Stanley Clarke világhírű jazzmuzsikus, és Mark Isham Oscar-díjra jelölt zeneszerző és előadó.
Az IAS jótékonysági koncerten nemzetközileg elismert zenei legendák szerepeltek a szvingtől a jazzig terjedő különféle zenei irányzatokkal.
A hosszú korokon át emlékezetes ünnepség, és az IAS négy évtizedét megünneplő rubinévforduló hétvégéje a fináléhoz közeledik.