RealTime

L.Ron Hubbardnak a Scientology jövőjére vonatkozó álmai között szerepelt az is, hogy a technológiai vívmányok minden médiatípusban ki legyenek használva, és ezzel megvalósuljon a Scientology vallási technológiájának „bolygószintű terjesztése”, méghozzá „a megfelelő nagyságrendekben”.

David Miscavige ezt az álmot életre keltve olyan csúcstechnológiás létesítményeket hozott létre, amelyek egész iparágakat definiálnak újra, köztük a könyvkiadást, a filmkészítést és a hangfelvétellel kapcsolatos szolgáltatásokat. A Scientology Network 2018. márciusi elindítása teljesen új korszak kezdetét jelentette ennek az álomnak a megvalósításában. L. Ron Hubbard elismerte, hogy bár a technológia feltartóztathatatlan menetelésének konkrét részletei megjósolhatatlanok, a kommunikáció fejlődni fog, ahogy növekedni fog az igény arra is, hogy a Scientologist-ok folyamatosan növekvő közösségét elérjük. David Miscavige elfogadta és legyőzte ezt a kihívást. Kihasználta a modern gyártási és digitális kommunikációs technológia adta lehetőségeket, és olyan infrastruktúrát tervezett és hozott létre, amely most hatalmas mértékben támogatja a Scientology vallási, világi és humanitárius tevékenységét.

David Miscavige személyesen felügyelte a Scientology Media Productions, e történelmi múltú mozifilmstúdió és televíziós műsorszóró létesítmény áttervezését és helyreállítását, hogy az egész bolygón széles körben kommunikálja a Scientology üzenetét.

A Scientology anyagok eredetileg öt nyelven voltak elérhetők: angolul, franciául, spanyolul, németül és olaszul, de ahogy a Tudás Aranykora beindult, és a Scientology világszerte terjeszkedett, az anyagokra több mint 50 nyelven támadt igény. Bár a megoldás nyilvánvaló volt, megvalósíthatatlannak tűnt. Az Egyháznak képesnek kellett lennie bármilyen könyv, hangszalag, CD vagy DVD előállítására bármilyen nyelven, méghozzá akkor, amikor ezekre szükség van, és ez meghaladta a könyvkiadás és egyéb médiaipari ágazatok akkori korlátait. David Miscavige, akit mindez nem tántorított el a feladattól, úgy döntött, hogy az Egyház saját, csúcsmodern létesítményt fog létrehozni, amely 100 százalékban digitális lesz.

Ma a Bridge Publications és a Nemzetközi Terjesztési és Szétosztási Központ (a kaliforniai Los Angelesben) korábban elképzelhetetlennek tartott sebességgel nyomtatja, gyártja és terjeszti a Scientology és humanitárius anyagokat az Egyház vallási és világi programjaihoz. A Bridge Publications és a Nemzetközi Terjesztési és Szétosztási Központ emellett az egész iparág számára viszonyítási alap lett, amikor az olyan, igény szerinti nyomtatási technológia használatáról van szó, ahol lehetőség van a nyelv és a formátum azonnali megváltoztatására, ami most először lehetővé teszi a hatékony „bolygószintű terjesztést”. A Terjesztési Központ hatalmas létesítménye lehetőséget ad arra, hogy a nap huszonnégy órájában teljesítsék a rendeléseket, és ezeket bárhová gyorsan és hatékonyan eljuttassák a bolygón. Mindkét létesítményt David Miscavige irányításával tervezték úgy, hogy teljes egészében Scientology munkatársak működtessék őket.

A legfrissebb ilyen létesítményként az Egyház újonnan megnyitott, Hollywoodban található műsorszóró és médiaközpontja – a Scientology Media Productions – segít L. Ron Hubbard álmának valóra váltásában. Ebből az alapból született a Scientology Network, mely saját műholdas tévécsatornáján keresztül az egész világon eléri a közönséget a Scientology vallás tevékenységének és céljainak valódi történetével.

ELJUTTATJUK A VILÁGNAK A SCIENTOLOGYT