David Miscavige vezeti az új chicagói Scientology-egyház felavatását. A ceremónia azt jelzi, hogy ez már a harmadik új ideális szervezet, amelyet 2024 eleje óta megnyitottunk.
Az örök második város lelkes ovációja köszönti David Miscavige-et a Chicago történelmi Printer’s Row városrészében tartott megnyitóünnepség során.
Nagy nap a széles vállak városában, ahogy David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke üdvözli a megnyitón részt vevő jelenlévőket.
David Miscavige-hez csatlakoztak a szalagátvágás során azok a Scientology-hívők, akik annak megvalósításában is az élen álltak, hogy ez a becses építészeti műemlék a szellemi szabadság középnyugati emlékműve legyen.
A tömeg talpra ugrik, ahogy David Miscavige vezeti a visszaszámlálást, és eljön a pillanat, amikor megszületik az ideális chicagói Scientology-egyház.
A Scientologistok és a vendégek megünneplik az új Scientology-egyház történelmi felavatását Amerika örök második városában.
Szerpentin és konfetti száll, jelezve azt a mérföldkő jelentőségű pillanatot, amikor Chicago megnyitja kapuit az új Scientology-egyház előtt.
A chicagói blues ünnepi akkordjai szólalnak meg a South Clark Streeten, és ezzel indul Chicago új Scientology-egyházának felejthetetlen megnyitóünnepsége.
„Ma ez az örök második város valóban az élre került. Mielőtt a Szeles város szalagja aláhullna, ez az a pillanat, hogy elismerjük azt, amit már tudtok: éppúgy, ahogy Chicago egykor újjászületett, ma is van még hely egy új kezdet számára. Így aztán van még hely, ahol az egyén számára helyre lehet állítani azt a képességet, hogy a saját megítélése szerint – és a társaival – jobb életet éljen, és hogy jobb játszmát játsszon.”
– David Miscavige, a Scientology vallás egyházi vezetője
– David Miscavige, a Scientology vallás egyházi vezetője
„Az itt született építkezési stílus határozza meg Amerika, sőt a világ valamennyi felhőkarcolójának körvonalait. És a Scientology Egyházban az a fantasztikus, hogy önök értik a dolgot. Megértik ennek a városnak a jellegét, mégpedig sok szinten. Tudom, mert mint a város tanácsosa együtt küzdöttem önökkel, hogy megszerezhessék ezt a kulturális örökségi helyszínt. És a közös tevékenységünk során figyelemmel kísértem, ahogy az Egyház helyreállítja e műemlék 1915-ös pompáját. Több mint 25 000 órát fektettek bele ebbe – huszonötezer órát. És hadd mondjam el: minden másodperc és óra bizonyíték arra, hogy önök értékes és megbízható őrzői ennek a városnak!”
– Rob Fioretti, Chicago város tanácsadója
– Rob Fioretti, Chicago város tanácsadója
„Tudok egy keveset arról, hogy mekkora potenciál rejlik e kapuk mögött. Tudják, én 47 évvel ezelőtt pillantottam meg a Dianetics könyvet. Nyomot hagyott bennem, még mielőtt levettem volna a polcról. És a mai napig a polcomon tartom a munkáit, hogy mindig velem lehessen a bölcsessége. Hadd mondjam el, hogy önök pontosan az, amire a belvárosnak szüksége van.
– Dr. Gwen Appleberry, a Chicagói Rendőrség és az Oktatási Tanács polgári tanácsadója
– Dr. Gwen Appleberry, a Chicagói Rendőrség és az Oktatási Tanács polgári tanácsadója
„Elkezdtem azzal foglalkozni, hogy a városrészek ne csak túléljenek, hanem virágozzanak is. Ez az új egyház és a közösségformáló programok, amelyeket önök elhoznak a közösségünkbe, olyan mintát adnak nekünk, amelyből háztömbről háztömbre haladva ki tudunk építeni egy olyan várost, amelyre büszkék lehetünk. És ez most már megingathatatlan alapokon fog állni, amelynek alkotói az embereink, szervezeteink és a változást elősegítő olyan központok, mint ez az új Scientology-egyház!”
– Kweli Kwaza, a Club 21 kezdeményezés ügyvezető igazgatója
– Kweli Kwaza, a Club 21 kezdeményezés ügyvezető igazgatója
„Megmutatták, hogy eredendően hajlandóak segíteni – feltétel nélkül. Tudják, rengeteg segítségre van szükség odakint. És pontosan arra van szüksége ennek a városnak, hogy önök válaszoljanak a hívásra. Itt áll egy koronaékszer, amely egy barátságosabb, támogatóbb és nyitottabb várost képvisel. Mi többet kívánhatnék még? Tehát ma ismerjük fel azt, ami itt áll előttünk – egy otthon minden lakosunk számára, ahol egyesülhetünk, és ezáltal közösen jobbá válhatunk. És hozzuk ki a legtöbbet a jelenből, hogy egy még nagyszerűbb holnapot hozzunk létre ebben a városban, Chicagóban!”
– Norman White, programigazgató, Chicagói Emberi Kapcsolatok Bizottsága
– Norman White, programigazgató, Chicagói Emberi Kapcsolatok Bizottsága
David Miscavige és (balról jobbra): Dr. Gwen Appleberry, a Chicagói Rendőrség és az Oktatási Tanács polgári tanácsadója; Kweli Kwaza, a Club 21 kezdeményezés ügyvezető igazgatója; Rob Fioretti, Chicago város tanácsadója; valamint Norman White, programigazgató, Chicagói Emberi Kapcsolatok Bizottsága.
Scientologistok és vendégek özönlenek be, hogy az elsők között tapasztalhassák meg, milyen az új Scientology-egyház Chicagóban, ebben a nagyszerű városban.
A vendégek megcsodálják a tennessee-i rózsaszín márványból készült, jellegzetes ólomüveg ablakokkal díszített, helyreállított impozáns lépcsőházat – az épületbe látogatók több mint egy évszázadon át tették ugyanezt.
Ezrek járják körbe a történelmi épületet a chicagói Scientology-egyház számára mérföldkő jelentőségű napon.
A megnyitó napján a vendégek lelkesen nézelődnek az új chicagói Scientology-egyházban.
A megnyitóünnepség résztvevői emeletről emeletre végigjárják az új chicagói ideális orgot.
A Scientologistok és a vendégek egész délután nézelődnek az új belvárosi egyházban, és még az esti órákban is maradtak.
Ízelítő abból, hogy mire számíthatnak a hívek és a vendégek, miközben a megnyitó napján élvezik az utcáról is látogatható Four Star Cafét.
Az épület történelme előtti tisztelgésként helyreállították az Arts and Crafts stílusú épület külsejét, ismét eredeti állapotukban pompáznak a mészkő faragások, illetve a terrakotta és műkő elemek.
A küszöbön belépve a helyreállított történelmi előcsarnokba kerülünk, ahol eredeti sárgaréz elemek és gondosan kidolgozott öntöttvas korlát láthatók.
RECEPCIÓ
A chicagói Scientology-egyház recepciója a hét minden napján reggeltől estig nyitva áll, és szívesen lát minden érdeklődőt, aki bevezetést szeretne kapni a Dianetics és a Scientology tárgykörébe.
A chicagói Scientology-egyház recepciója a hét minden napján reggeltől estig nyitva áll, és szívesen lát minden érdeklődőt, aki bevezetést szeretne kapni a Dianetics és a Scientology tárgykörébe.
SCIENTOLOGY KÖZÖNSÉGINFORMÁCIÓS KÖZPONT
A Scientology Közönséginformációs Központ mintegy 500 film segítségével mutatja be a Dianetics és a Scientology minden részét. Tartalmazza a vallás alapvető hitelveit és gyakorlatait, az Alapító, L. Ron Hubbard életéről és hagyatékáról szóló videókat, valamint az Egyház által támogatott számos humanitárius kampányt és társadalomjobbító programot.

BEVEZETŐ SZOLGÁLTATÁSOK
A chicagói Scientology-egyház az összes bevezető szolgáltatást képes nyújtani. Ezek közé tartozik a Scientology életjobbító tanfolyamok teljes sora, amelyek segítenek javítani az emberek életének különféle területeit.

A számtalan szolgáltatás között vannak esti és hétvégi szemináriumok is, amelyek lényeges Dianetics- és Scientology-alapelveket oktatnak, továbbá azt is, hogy ezeket hogyan lehet az életben alkalmazni.
DIANETICS ÉS SCIENTOLOGY KÖNYVESBOLT
A könyvesbolt L. Ron Hubbard Dianeticsszel és Scientologyval foglalkozó könyveit kínálja. L. Ron Hubbard teljes öröksége több tucat könyvben és több ezer felvett előadásban rögzített több tízmillió kiadott szóból áll. Az anyagok egy része 50 nyelven elérhető.

A MEGTISZTULÁSI KÖZPONT
L. Ron Hubbard azért fejlesztette ki a Purification Programot (Megtisztulási program), hogy megszabadítsa az egyéneket a drogok és méreganyagok káros mentális és lelki hatásaitól rendszerbe foglalt testgyakorlás, szaunázás és táplálékkiegészítők segítségével – ezekről gondoskodik a Megtisztulási Központ. A falikép tiszteleg a kultúra, a kereskedelem és az oktatás egyvelege előtt, amely a „Szeles város” büszkesége.

HUBBARD TANÁCSADÓ KÖZPONT
A Hubbard Tanácsadó Központban a Scientologistok egyéni szellemi tanácsadást, más néven auditálást kaphatnak. A váróhelyiség mögött több tucat auditálószoba található.
A Hubbard Tanácsadó Központban a Scientologistok egyéni szellemi tanácsadást, más néven auditálást kaphatnak. A váróhelyiség mögött több tucat auditálószoba található.
Chicago mindegyik auditálószobája ideálisan úgy van kialakítva, hogy nyugodt, zavartalan környezetet nyújtson a szellemi megvilágosodás eléréséhez.
AZ AKADÉMIA
A Scientologistok az Akadémián képződnek auditornak (a szellemi tanácsadás gyakorlójának), hogy alkalmazni tudják az auditálás néven ismert szellemi tanácsadás technológiáját arra, hogy segítsenek másoknak elérni a szellemi szabadságot. Chicago Akadémiáján többféle tanfolyamterem található a különféle típusú képzésekhez.

FOUR STAR CAFÉ
A kávézó szívesen látja az egyházba érkező látogatókat, illetve a rendezvények résztvevői számára is találkozóhelyet biztosít. Emellett a Scientologistokat is kiszolgálja a Scientology-szolgáltatásuk szüneteiben.

A KÁPOLNA
A kápolna falát a Scientology Egyház hitvallása és kódexei díszítik. Itt tartják a gyülekezet ünnepségeit és szertartásait, például a vasárnapi, esküvői és névadó szertartásokat. A kápolna Chicago szélesebb közösségéért folyó együttműködés érdekében szervezett összejövetelek, fogadások és rendezvények ideális helyszínéül is szolgál.

L. RON HUBBARD IRODÁJA
Ahogy az minden Scientology-egyházban hagyomány, L. Ron Hubbard irodája a vallás alapítójának tiszteletére áll itt, és azt jelképezi, hogy ez az egyház hű az ő írásaihoz és eszméihez.
Ahogy az minden Scientology-egyházban hagyomány, L. Ron Hubbard irodája a vallás alapítójának tiszteletére áll itt, és azt jelképezi, hogy ez az egyház hű az ő írásaihoz és eszméihez.
Miután az Egyház megvásárolta az Artcraft épületet, aprólékosan felújította az építészeti szempontból jelentős elemeit, amelyek közé tartoznak a vörös chicagói téglával és habarccsal épült falak, illetve az eredeti mészkőfaragványok a főbejárat fölött.
A fő lépcsőházban a gondosan kidolgozott öntöttvas és nemes tölgy korlát, továbbá a tennessee-i rózsaszín márvány lépcső teljesen helyreállított eredeti pompájában díszeleg, akárcsak az Arts and Crafts stílusú ólomüveg ablakok.
Lenyűgöző látvány – az épület történelmi hagyatéka átjárja a South Loop városrészben álló műemlék épületet, amely a tetejétől az aljáig nyolc emeletes.